Kézzel látók online

2010. szeptember 18. szombat

Az utolsó reggelekben mindig van valami lehangoló. Legyen akármilyen vidám a társaság, akármilyen szép az idő, akkoris. Ráadásul esett: este óta, egész éjjel és reggel is. A reggel hangjai között továbbra is meghatározó volt az orrfújás, tüsszögés és köhögés, a csapatnál még mindig tombol a nátha. Öltözködés, csomagolás, utána pedig a maradékok elpusztítására kiválóan alkalmas közös reggeli. Aztán úgy háromnegyed tíz körül búcsút mondtunk a szállásunknak, hogy megkezdjük a "Kézzel látók" pécsi rendezvényének utolsó napját.

A sátorból nyitásként kiselejteztük az újabb romlásnak indult zöldségeket, majd a már rutinszerű szellőztetés, kirámolás. Kinyitottunk, de az első kb. egy órában erős pangás volt. Aztán úgy 11 felé beindult a forgalom, ami ma se volt gyengébb, mint az utóbbi napokban. Az András által csak "jelenléti ívnek" nevezett összesítés tanusága szerint ma is ötvennél több látogatónk és érdeklődőnk volt, és valószínűleg csak azért ennyi, mert ma már négykor zártunk.

A mai látogatóink között üdvözölhettük a Pécs TV munkatársát, aki csütörtökön már járt nálunk és akkor megígérte, hogy még visszalátogat, mert résztvevőként is szeretné kipróbálni a "sötét boltot", és elhozta a testvérét és az anyukáját is. Itt volt még Dóri két ismerőse, akikről már rengeteget hallottam, de most legalább találkoztunk is.

Még a tegnap esti társalgás alkalmával mesélte el Iza és Dóri, hogy az egyik kávézóban forrócsokit keresve az étlapon találtak egy "forró csoki habal" nevű italt. Iza első gondolata nem meglepő módon valami különleges arab fűszerezésű édesség volt, különös tekintettel a hely színvonalára és áraira. Dóri ennél sokkal puritánabb logikát követve arra jutott, hogy egyszerűen csak sikerült elgépelniük az étlapot az üzemeltetőknek, és az egzotikusan hangzó "habal" szó vélhetően simán csak "habbal" akar lenni. No, több se kellett nekünk, Izával ebédidőben úgy döntöttünk, fényt derítünk a rejtélyre és egyúttal szórakozunk is egy jót. Sajnos kiderült, hogy a kávézóban dolgozók egyáltalán nem olyan humoros emberek, mint mi vagyunk és egyáltalán nem voltak vevők a poénunkra, még csak nemis nevettek velünk. Így aztán Izával kénytelenek voltunk a kedvenc cukrászdánkban vigasztalódni, de itt legalább valóban minőségi forrócsokit kaptunk, kár, hogy ezt csak ma fedeztük fel.

Négy előtt kicsivel még volt egy jó csomó érdeklődőnk, és még utána is lettek volna bőven, szóval tényleg sajnáltuk, hogy vége. Megérkezett Gábor az egyesületi kisbusszal, összepakoltuk a Sparos termékeket és a saját holminkat is, amiket a karbantartók segítségével el is szállítottunk.

A sátor nagyon magányos és szomorú látvány volt így üresen, Izával legszívesebben azt is hazavittük volna. Meg kell hagyni, hogy az eddigi programok során ez a sátor sikerült a legjobban: nem csak megfelelően sötét volt benne, de nem is volt benne neilonszag, jól meg lehetett oldani a szellőztetést, nem estek le a függönyök és az előtér is nagyon jól meg volt oldva. A sátor az öt nap folyamán a szerda reggeli plusz sötétítést beleértve egyáltalán nem igényelt karbantartást és simán kibírt volna még jónéhány napot vagy hetet is. Ha legközelebb lesz "Kézzel látók" program, biztosan az itteni terveket és megoldásokat fogjuk mintaként ajánlani.

Gábor hamarosan útnak is indult a csapat egyik felével, Dórit pedig egy ismerőséék vitték haza Beremendre. Mi Veráékkal még vettünk némi ételt meg kávét, elbúcsúztunk az Árkád mosdójától is, majd visszasétáltunk a szállásra az autóhoz.

Pécs esővel búcsúztatott minket és a programot. Csak most esett le, hogy az eddigi öt "Kézzel látók" programból négy zárónapján szakadt az eső, a legelső pesti rendezvény volt a kivétel.

Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy jó hetet és sikeres programot zártunk. Ezt bizonyítja a több tíz oldalnyi bejegyzés a vendégkönyvben, illetve a több mint 400 látogató. Sajnos Laci képei most közel se fogytak olyan jól, mint legutóbb Pesten.

A program sikeréért köszönet illeti az Árkád igazgató asszonyát és lelkes munkatársait, külön és név szerint kapcsolattartónkat, Porpáczi Katalint, a sátrat építő dekorációs céget, a karbantartókat, az Interspar és a Menu-ette munkatársait és mindenki mást, aki valamilyen módon hozzájárult a program sikeréhez és népszerűsítéséhez! Reméljük, a sorozat folytatódik és legkésőbb jövőre újra útra kelünk! Addigis viszlát Pécs!