Kézzel látók online

2010. szeptember 18. szombat

Az utolsó reggelekben mindig van valami lehangoló. Legyen akármilyen vidám a társaság, akármilyen szép az idő, akkoris. Ráadásul esett: este óta, egész éjjel és reggel is. A reggel hangjai között továbbra is meghatározó volt az orrfújás, tüsszögés és köhögés, a csapatnál még mindig tombol a nátha. Öltözködés, csomagolás, utána pedig a maradékok elpusztítására kiválóan alkalmas közös reggeli. Aztán úgy háromnegyed tíz körül búcsút mondtunk a szállásunknak, hogy megkezdjük a "Kézzel látók" pécsi rendezvényének utolsó napját.

A sátorból nyitásként kiselejteztük az újabb romlásnak indult zöldségeket, majd a már rutinszerű szellőztetés, kirámolás. Kinyitottunk, de az első kb. egy órában erős pangás volt. Aztán úgy 11 felé beindult a forgalom, ami ma se volt gyengébb, mint az utóbbi napokban. Az András által csak "jelenléti ívnek" nevezett összesítés tanusága szerint ma is ötvennél több látogatónk és érdeklődőnk volt, és valószínűleg csak azért ennyi, mert ma már négykor zártunk.

A mai látogatóink között üdvözölhettük a Pécs TV munkatársát, aki csütörtökön már járt nálunk és akkor megígérte, hogy még visszalátogat, mert résztvevőként is szeretné kipróbálni a "sötét boltot", és elhozta a testvérét és az anyukáját is. Itt volt még Dóri két ismerőse, akikről már rengeteget hallottam, de most legalább találkoztunk is.

Még a tegnap esti társalgás alkalmával mesélte el Iza és Dóri, hogy az egyik kávézóban forrócsokit keresve az étlapon találtak egy "forró csoki habal" nevű italt. Iza első gondolata nem meglepő módon valami különleges arab fűszerezésű édesség volt, különös tekintettel a hely színvonalára és áraira. Dóri ennél sokkal puritánabb logikát követve arra jutott, hogy egyszerűen csak sikerült elgépelniük az étlapot az üzemeltetőknek, és az egzotikusan hangzó "habal" szó vélhetően simán csak "habbal" akar lenni. No, több se kellett nekünk, Izával ebédidőben úgy döntöttünk, fényt derítünk a rejtélyre és egyúttal szórakozunk is egy jót. Sajnos kiderült, hogy a kávézóban dolgozók egyáltalán nem olyan humoros emberek, mint mi vagyunk és egyáltalán nem voltak vevők a poénunkra, még csak nemis nevettek velünk. Így aztán Izával kénytelenek voltunk a kedvenc cukrászdánkban vigasztalódni, de itt legalább valóban minőségi forrócsokit kaptunk, kár, hogy ezt csak ma fedeztük fel.

Négy előtt kicsivel még volt egy jó csomó érdeklődőnk, és még utána is lettek volna bőven, szóval tényleg sajnáltuk, hogy vége. Megérkezett Gábor az egyesületi kisbusszal, összepakoltuk a Sparos termékeket és a saját holminkat is, amiket a karbantartók segítségével el is szállítottunk.

A sátor nagyon magányos és szomorú látvány volt így üresen, Izával legszívesebben azt is hazavittük volna. Meg kell hagyni, hogy az eddigi programok során ez a sátor sikerült a legjobban: nem csak megfelelően sötét volt benne, de nem is volt benne neilonszag, jól meg lehetett oldani a szellőztetést, nem estek le a függönyök és az előtér is nagyon jól meg volt oldva. A sátor az öt nap folyamán a szerda reggeli plusz sötétítést beleértve egyáltalán nem igényelt karbantartást és simán kibírt volna még jónéhány napot vagy hetet is. Ha legközelebb lesz "Kézzel látók" program, biztosan az itteni terveket és megoldásokat fogjuk mintaként ajánlani.

Gábor hamarosan útnak is indult a csapat egyik felével, Dórit pedig egy ismerőséék vitték haza Beremendre. Mi Veráékkal még vettünk némi ételt meg kávét, elbúcsúztunk az Árkád mosdójától is, majd visszasétáltunk a szállásra az autóhoz.

Pécs esővel búcsúztatott minket és a programot. Csak most esett le, hogy az eddigi öt "Kézzel látók" programból négy zárónapján szakadt az eső, a legelső pesti rendezvény volt a kivétel.

Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy jó hetet és sikeres programot zártunk. Ezt bizonyítja a több tíz oldalnyi bejegyzés a vendégkönyvben, illetve a több mint 400 látogató. Sajnos Laci képei most közel se fogytak olyan jól, mint legutóbb Pesten.

A program sikeréért köszönet illeti az Árkád igazgató asszonyát és lelkes munkatársait, külön és név szerint kapcsolattartónkat, Porpáczi Katalint, a sátrat építő dekorációs céget, a karbantartókat, az Interspar és a Menu-ette munkatársait és mindenki mást, aki valamilyen módon hozzájárult a program sikeréhez és népszerűsítéséhez! Reméljük, a sorozat folytatódik és legkésőbb jövőre újra útra kelünk! Addigis viszlát Pécs!
 

2010. szeptember 17. péntek

Ma volt a negyedik és egyben utolsó előtti nap. Ahogy romlik el kint az idő, úgy szemmel láthatóan nő a forgalom az Árkádban és így nálunk is. A mai közel 90 látogató nem rossz arány, ráadásul a várt iskolás csoport végül nem jött el.

Már reggel látszott, hogy vége a jó időnek és hamarosan megjön az eső, ami aztán úgy 11 felé rá is kezdte és ezután már csak időnként hagyta abba. A délelőtt megint kicsit nehezen indult, de aztán felpörögtek az események. Ma jártak nálunk Dóri szülei is, illetve Mirella, a barátnője, Orsi a huga pedig kitartó közönségszervezőként a hét folyamán többször is hozott látogatókat.

Ma külföldi látogatóink is voltak egy német kislány és egy angol nagymama és félig angol félig magyar unokája személyében. Ez utóbbi párost én vezettem, így megvolt az első angol nyelvű vezetésem is. Először kicsit aggódtam, hogy hogy is fog ez menni, de aztán egész jól belejöttem, bár voltak olyan dolgok, amiknek az angol neve sehogyse akart eszembe jutni, pl. a patiszon, a zsemlemorzsa és a karalábé is közéjük tartozott.

Mára erős amortizáción estek át a sátorban lévő dolgok. Megkezdődött a zöldségek kidobálása, sajnos a banánoktól és a körték egy részétől már meg kellett szabadulnunk. A kristálycukrot némi ragasztószalaggal még sikerült a zacskójában tartani, egy csomag tészta viszont menthetetlenül kiszóródott. Ezek után szinte már természetes, hogy előző estére a százasnak is lába kelt, ha jól meggondoljuk, egész sokáig bírta. De hogy az 50-esek is eltűntek! A legtrükkösebb "bolti tolvaj" címet mégis az a látogató érdemelhetné ki nálunk, aki most ellopta az óvszert. Ezúttal ugyanis nem dobozostól tűnt el az egyik korhatáros termékünk, hanem szépen apránként a doboz űrült ki.

Délután egészen zárásig nagyjából folyamatos volt az érdeklődés, ilyenkor érezzük igazán úgy, hogy jól pörög a program és tényleg van értelme kint lenni! És már sajnos csak egy nap van hátra, az is rövidebb, mert holnap már csak négyig leszünk nyitva.

Este már esőben jöttünk vissza a szállásra, és hiába is vártuk, hogy elálljon, Laci ötletét pedig, miszerint menjünk "pocsolyatúrára", inkább elvetettük. Így fordulhatott elő, hogy az utolsó estét a lehető legszolidabb körülmények között, a szálláson társasági életet élve töltöttük, mondjuk ez is nagyon jó volt! Elfogyasztottuk a tegnapi kaja maradékát, ami ma már csak "Gyüre" vagy "Gyüre-tál" néven futott, desszertnek pedig előkerült egy kürtőskalács, amit Veráék vettek az Intersparban, és aminek a párját már a tegnapi vacsinál bepusziltuk alig három perc alatt, no, ez se járt jobban. Ja, és majd megfeledkeztem a Dóri anyukája által hozott nagy doboz islerről! Na, szóval éhesek nem voltunk!

Most pedig kezdetét veszi az utolsó itteni éjszakánk. A csomagolást a többség, így én is reggelre hagytam, legfeljebb kicsit előbb kelünk majd fel.
 

2010. szeptember 16. csütörtök

A mai nap már végre valóban a látogatókról szólt, és a forgalmon is meglátszott, hogy terjed a híre a programunknak. Reggel szinte mindjárt nyitás után egy óvodás csoport érkezett, ami tudomásom szerint a "Kézzel látók" program történetében példátlan. A 17 5-6 éves apróság először körülállta az asztalt és várták, Hogy Feri valamennyiük nevét Braille-írással leírja. Ezután pedig párossával próbálták ki a sötétben vásárlást. Néhányan a kezdeti kíváncsiság után túl félelmetesnek találták a sötétséget, ám a többség bátran kiállta a próbát és emellett igen ügyesen fel is ismerte a boltban található termékeket. Természetesen itt is az édességes doboz és a Nutella volt a sláger, de a gyümölcsökkel is könnyen boldogultak, a korhatáros termékeket pedig gondosan elrejtettük a kíváncsian tapogatózó kezek elől. Eközben én viszont arra lettem kíváncsi, hogy is került ide ez a csipetcsapat, ezért beszédbe elegyedtem az egyik óvónővel. Kiderült, hogy az egyik kolléganője úton a munkába kelt át az Árkádon és látta meg a sátrunkat, és mivel a csoportnak mára semmi konkrét programja nem volt, úgy döntöttek, elhozzák a gyerekeket. Az Aradi vértanuk úti ovi munkatársainak és a gyerekeknek ezúton is köszönjük a látogatást!

Délután ismét csoportosan érkeztek látogatóink, ezúttal a Világ Világossága Alapítvány szakiskolásai jöttek el hozzánk. A különböző fogyatékossággal élő fiatalok közül nem mindenki volt túl nyitott és lelkes, de a többség itt is érdeklődéssel vett részt a programon. Volt közöttük egy kerekesszéket használó fiú is, aki természetesen szintén bejött a sátorba és végigjárta a sötét boltot. A boltunk akadálymentessége így már negyedik alkalommal bizonyosodott be. Tavaly és idén Debrecenben is volt egy-egy kerekesszékes látogatónk, illetve a pesti Árkádban az egyik ottani marketinges vezető is meglátogatott minket, aki szintén kerekesszékkel közlekedik, szóval már ebben is van rutinunk.

Ma a sajtó is ellátogatott hozzánk, a Pannon és a Pécs TV-t is köszönthettük a sátorban és a festményeknél. Mindkét stáb nagyon érdeklődő és készséges volt. A Pannon TV riportere maga is végigment a sátorban és személyesen nyilatkozott a kamerába a tapasztalatairól, a Pécs TV-sek pedig két fiatal lánnyal készítettek interjút, akik nagyon jófejek és érdeklődőek voltak. A híradás a tájékoztatásuk szerint már az esti híradóban lement, reméljük, hogy ez még jobban növeli majd a látogatottságunkat!

Ezen a napon összesen csaknem 100 látogatót fogadtunk, tehát a két csoportot leszámítva is elég jó forgalmunk volt. Közben Lacinál is elkelt az első festmény, mint általában, most is egy kisebb méretű képet vásároltak meg.

Talán csak véletlen, vagy mindennek örömére történt, hogy Laci épp ma este főzött nekünk vacsorát. Az általa kitalált és már többször ki is próbált étel leginkább egy fincsi tokányra hasonlít, az alapanyagai a hagyma, a csirkemell, a csípős kolbász, a savanyú uborka és a tejföl, no meg persze a fűszerek, a köret pedig tészta. Bár ilyenkor este általában már nem szoktam enni, ennek és a szíves kínálásnak, no meg a többiek jóízű falatozásának nem lehetett ellenállni, és tényleg kár lett volna kihagyni, köszi Laci! A nagy közös vacsora okán viszont elmaradt a mai Széchenyi téri séta, helyette a társaság nagy része a szokásosnál korábban tért aludni.

2010. szeptember 15. szerda

Mindenek előtt a mai nap legfontosabb eseménye, hogy valós időben és hivatalosan is megszületett és útjára indult a Kézzel látók Online című blog. A felület megszületésében és a kezdeti nehézségek leküzdésében többen is a segítségemre voltak, akiknek ezúton is hálás köszönet! Ugyanakkor máris aggódom a blog sorsa miatt, hiszen nem tudok majd ott lenni minden "Kézzel látók" programon, mint ahogy az eddigieken se voltam mindig jelen, és egyelőre nem sikerült egyetlen jelen lévő csapattagot sem rávennem, hogy legalább pár sor erejéig ossza meg az élményeit az olvasókkal. Az is gond még, hogy a blogot tulajdonképpen a saját infrastruktúrámmal szerkesztem, beleértve azt is, hogy az én mailcímem alatt fut a dolog, de egyelőre ez volt a leggyorsabb megoldás. A lényeg, hogy ezzel egy kb. fél éve dédelgetett tervem vált valóra és remélhetőleg nem a pécsi lesz az egyetlen program, amiről itt fogunk tudósítani.

Idő közben az egész stábot környékezi a nátha, erős a gyanum, hogy mostmár egymást fertőzzük. Nálam a mai a kritikus nap, amit mi sem jellemez jobban, mint hogy most az esti séta helyett itthon maradtam teljesen egyedül és gyógyszerekkel, forró teával és természetesen blogolással kúrálom magam. Igaz, hogy Dóri is ipari mennyiségben pusztítja a papírzsebkendőt, Verának pedig rá se lehet ismerni a hangjára, ami szinte már nincs is, de mindenkit megnyugtathatunk, hogy holnap is kinyit a "sötét bolt".

Már csak azért is érdemes lesz kinyitni, mert az érdeklődők között időnként feltűnik a sajtó is, ha már a tegnapi hivatalos sajtótájékoztatóra nem tudtak eljönni. Ma a Magyar Rádió pécsi körzeti stúdiójának munkatársa járt a sátorban és készített interjút Rékával, holnap reggel nyitásra pedig a Pécs TV-t várjuk. Ma egy fotós is járt nálunk az Árkád részéről, aki kifejezetten bent a sátorban kívánt fényképezni. Ez azért is volt nagyon érdekes, mert eddig még ilyen képek tudomásom szerint nem készültek, nagyon várom már, hogy megérkezzenek!

Szerencsére a dekorosok segítőkészsége révén a sátor tetejére ma reggelre egy plusz fóliaréteg került, így már valóban csak minimális fényt lehet látni odabent, azt is csak akkor, ha valaki előtte kb. tíz percig elviseli a sötétséget. Bonuszképpen a dekorosok a tegnap sebtében ragasztószalaggal fölaplikált dekorációnkat is leszedték és sokkal kultúráltabb minőségben visszarakták, ez igazán rendes volt tőlük.

Ma közel harminc érdeklődőnk volt, többen pedig megígérték, hogy a napokban még visszalátogatnak. Délelőtt, mint általában máskor is, majdnem teljes volt a pangás, az ebédidőben viszont beindult a forgalom, mert hát mikor máskor, ez szinte mindig így van. A mai érdeklődőink között volt egy rehabilitációs tanár, aki Szekszárdon szeretne tapintható kiállítást szervezni, és egy úr is, aki egy bajai értelmi fogyatékosok lakóotthonának munkatársa és épp egy szociális intézmények vezetőinek és munkatársainak szóló konferencián vesz részt Pécsett.

Az egyik lány a Menu-ette-ben már ismer minket, de az ebédnél sajnos későn jutott eszünkbe, hogy elhívjuk a sátorhoz. Na, majd holnap. Gelati fagyi szerencsére itt is van csakúgy, mint Pesten és Debrecenben. A "Kézzel látók" programnak ugyanis velejárója, hogy az ember kicsit plázázik, ami nálunk többnyire a mindenféle műkaják és édességek fogyasztásában merül ki, úgy mint fagyi, jegeskávé, gyümölcssaláta, stb.

Ami a sátor és a termékek állapotát illeti, egyelőre nincs okunk panaszra. Még semmi nem szakadt ki, csak a kristálycukor szóródik kicsit, a frissáru még nem rohad és az óvszernek meg a százasnak se kelt még lába. A vendégkönyv annál inkább gyarapszik értelmes és fura bejegyzésekkel. A legrosszabb mindig, amikor azt írják, hogy mennyire sajnálják a vakokat, ilyen ma is volt. Ilyenkor mindig azt gondolom, hogy nagyon nem azt az üzenetet sikerült közvetíteni, amit akartunk. Mi ugyanis a világért se kívánunk sajnálatot, szomorúságot kelteni a látogatóinkban, és van olyan, akinek szerencsére nemis ez az érzése, amikor búcsút mond nekünk. A mai nap legszebb bejegyzése talán attól a hölgytől származott, aki azt írta, hogy az élete nehéz időszakát talán kicsit könnyebben átvészelhetővé teszi, hogy itt ma találkozott velünk.

A szokásos esti városi séta ma is része a programnak, bár a résztvevők száma napról napra csökken, ma már csak öten maradtak. Remélhetőleg ma sikerül fotókat készíteniük, mert tegnap rengeteg érdekes és szép dolgot láttunk, de fényképezőgépet nem vittünk magunkkal. Nekem a tegnap este összeszámolt 6 szökőkút és több egyéb csobogó alkalmatosság mellett az az utcakereszteződés volt a kedvencem, ahol a négy sarkon márványoszlopok álltak, melyekbe Pécshez kötődő hírességek szavait vésték. Nagyon izgalmas és szórakoztató volt tegnap este ezeket betűzgetni és eltöprengeni egyik-másik fölött. A társaság idő közben visszatért, kaját is hoztak és most csendben táplálkoznak, nekem pedig itt az ideje, hogy végre lassan nyugovóra térjek.
 

2010. szeptember 14. kedd

Nehezen és rosszul ébredtem, aminek kevésbé az előző esti alkoholfogyasztás, sokkal inkább a megfázás és az egész éjszakai orrfújás volt az oka. Reggel nyolc volt, a tervek szerint kilencre már az Intersparban kellett lennünk a termékekért, szóval ki az ágyból, öltözés, reggeli, az elmaradhatatlan tejeskávé, aztán indulás. Szerencsére a csapat még friss és lelkes, így az elindulás nem okozott gondot. A szállás egyébként tényleg bevált, legalábbis úgy hírlik, rajtam kívül mindenki tűrhetően aludt, úgyhogy megtartjuk a helyet.

A tegnapi borongós idő után ma igazán szép napsütéses reggelre ébredtünk, ami viszont még hűvös volt az éjszakai széltől. Bár egész nap ki se tettük a lábunkat a bevásárló központból, az üvegtetőn át úgy tűnt, hogy ez a helyzet napközben sem változott.

Az Árkádba az út, ahogy azt már tegnap is írtam, nincs 5 perc. Valójában az a helyzet, hogy az oda való eljutásból kb. két perc a gyaloglás és még kb. ugyanennyi a várakozás a gyalogátkelők előtt. Nagyon érdekes, hogy vidéken több városban is találkoztunk már a lámpás kereszteződésekben a visszaszámlálós rendszerrel, ahol gyalogosoknak általában mindössze 10-20 másodpercük van átkelni. Nekünk többnyire nem sikerül, pedig nem csigatempóban nyomjuk.

Az Árkádba beérve az első meglepetés az volt, hogy a dekorosok nem csak a sátrat és a paravánokat építették fel, hanem a festményeket is fölrakták. A következő pedig, hogy a sátor  a vártnál is jobban sikerült és új konstrukcióban épült meg, amit hamar megszerettünk, az előtér és a kijárat el lett választva egymástól, így még véletlenül se találkozhat össze egy befelé és egy kifelé haladó csapat. Külön említést érdemel a tábla, ami a sátor elejénél áll és tájékoztatja a látogatókat a nyitva tartásról és a bent található eseményről. Idén Debrecenben volt nagyon hasonló táblánk, ott készült a fotó is, ami alapján az itteni dekorosok dolgoztak.

Eddigis sejtettem, hogy Iza a kreatív a csapatban, és most jól jött, hogy bízhattunk ebben a képességében, hiszen figyelemre méltó találékonysággal és lelkesedéssel ment a váratlan helyzetek elé.

Közben megszereztük a Sparos termékeket és a tárolásukra szánt dobozokat is, illetve lassacskán előkerült a többi szükséges holmi is. Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy az Interspar munkatársai nem csak hogy nagyon segítőkészen álltak a programhoz, hanem tényleg percek alatt megoldották a termékek átadását, sőt, még egy bevásárlókocsit is kaptunk, amin a termékeket a sátorig szállítottuk. A kocsi tetejére halmoztuk a sátorban használandó papírdobozokat is, de mivel félő volt, hogy leborul, pár még a kezünkbe is jutott, Izával igazán érdekes látvány lehettünk, ahogy a kocsit toltuk és a dobozokat cipeltük, ezt egy fotón meg is kellett örökíteni.

Mindeközben útnak indult Pestről Ági az elnök és vele együtt a fellépők, Herman Tibi és a Vakrepülés Színtársulat tagjai. Amíg ők utaztak, elkészült a sátor és a színpad helyett a piros szőnyeg és a hangtechnika is a helyére került.

Közben kicsomagoltuk a termékeket. Meglehetősen sok és sokféle zöldséget és gyümölcsöt kaptunk, az én kedvencem a patiszon, amihez eddig még sose jutottunk hozzá, ezúttal nincs viszont avokádó, amivel pedig olyan jól be lehet ugratni a gyanutlan látogatókat. A többi termék nagyjából ugyanaz, mint általában, a poént pedig nem lövöm le, mert reményeink szerint és ha az Árkádban is úgy akarják, lesz még "Kézzel látók" program jövőre is!

Tényleg csak perceken múlt, hogy elkészültünk a megnyitóra, beleértve a forgatókönyv változásának gyors egyeztetését, a megállapítás megtételét, hogy a sajtó ezúttal kollektíven távolmaradt az eseményről, a pogácsás tálcák kihelyezését, a szereplők CD-lemezeinek és instrukcióinak átadását a technikusnak és a vendégek üdvözlését is. A moderátor, vagyis Pille, a Vakrepülés Színtársulat egyik tagja természetesen pontosan akkor tűnt el, amikor kezdeni kellett volna, de még így is alig tíz percet csúsztunk, ami tőlünk nem is olyan rossz teljesítmény.

A megnyitó a szokásos beszédek sorából állt, szám szerint öten köszöntötték az érdeklődőket, köztük a program fővédnöke, Staub Ernő, Pécs város polgármesteri hivatalának humán főosztály vezetője, Nagy Csaba, Pécs város alpolgármestere, aki nagyon kellemes meglepetést szerzett nekünk, mert egyáltalán nem volt biztos, hogy el tud jönni, de nem csak hogy megjelent, hanem nagyon lelkes is volt, még a sátrat is kipróbálták mindketten. Hahner Klaudia, az Árkád Pécs igazgatója, Dr. Tóka László, a támogató partner Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesületének elnöke és Fodor Ágnes VGYKE elnök megnyitó beszédeit követték a zenés produkciók, az egész műsor kb. másfél órás volt.

Eközben sikeresen kinyitott a "sötét bolt" és megérkeztek az első érdeklődők. Pontosabban az első kíváncsiskodók már délelőtt megjelentek, de akkor még nem tudtuk fogadni őket. Hihetetlen volt számomra és ezúttal is meglepett, hogy mennyi jószándékú és igazán érdeklődő ember keres fel minket vagy botlik belénk ezeken a programokon. A mai nap leglelkesebb érdeklődője címmel valószínűleg azt a hölgyet jutalmazhatnánk, aki nem csak hogy hosszú ideig beszélgetett velünk és érdeklődött a segédeszközök mellett a mindennapjaink iránt is, hanem érzékelhető kezdeti félelmét legyőzve a sötét sátorban is bátran helyt állt és nagyon lelkes volt atekintetben is, hogy ajánlja másoknak a programot. Azt hiszem, szombatig még több látogatót köszönhetünk majd neki. A mai látogatottság megközelítette a 40 főt, ami a négyórás nyitvatartás alatt nem rossz teljesítmény, de lesz ez még több is. Ráadásul végre kész a saját plakátunk, így holnap talán már még több érdeklődő figyel fel ránk!

Azt hiszem, mindannyian alaposan elfáradtunk a nap végére. Zárás, vagyis az utolsó látogatóktól való elbúcsúzás és összepakolás után az útirányt a Menu-ette nevű kajálda felé vettük, mivel ide szólnak az ingyenes étkezési utalványaink, amiket szintén a program részeként kapunk az Árkádtól. A felhozatal, amiből válogathatunk leves, főzelék és tészta. Mivel ma mindenkinek kimaradt az ebéd, úgy döntöttünk, estére halasztjuk a menü megkóstolását.

A mai estét pihizősre, lazulósra terveztük, amiből végül egy kb. kétórás szolíd sétálgatós városnézés lett. Ismét felderítettük a Széchenyi teret és megnéztük a környék összes szökőkútját, hihetetlen, hogy mennyi van itt belőlük. A belvárosban ilyenkor hétköznap is egész nagy élet van, rengeteg beülős helyet láttunk.

Azt hiszem, ez volt a hét legpörgősebb és legstresszesebb napja, ezután már ha jobb nemis lesz, nyugisabb biztosan!
 

2010. szeptember 13. hétfő

Nyolcfős csapatunk hétfő reggel két részletben, két autóval indult Pestről és némi különbséggel meg is érkeztünk Pécsre. Én a korábban érkezett autó utasa voltam, mi foglaltuk el a szállást. Ez máris egy jópont a programnak és Rékának, mert a hely nem csak hogy klasszisokkal jobb, mint amit vártam, de kifejezetten kellemes is, modern, egyszerű, igényes és barátságos apartmannal van dolgunk. Azt hiszem, mindannyian elsőre beleszerettünk a helybe és remélem, hogy ez az első itt eltöltött éjszaka után se lesz másképp! Ja, és azt még nem is mondtam, hogy a szállásunk alig öt percnyi sétára van az Árkádtól, vagyis a program helyszínétől, akkormeg mi kell még?

Szállásfoglalás után az Árkád beszállítói parkolójában találkoztunk a csapat másik felével, illetve a karbantartókkal, akik gondoskodtak róla, hogy a kiállításhoz szükséges holmink biztonságos helyre kerüljön. Hiú ábrándnak bizonyult ugyanis az a reményem, hogy itt már délben nagy és látványos építkezés fog folyni a mi programunk érdekében. Hamar kiderült, hogy délután három előtt semmiféle munka nem fog elkezdődni, de a java még zárás utánra marad. Még szerencse, hogy ez nem a mi feladatunk. És valóban: a sötét sátor építéséhez csak este hat óra körül kezdtek hozzá, de teljes egészében majd csak holnap reggel láthatjuk először. Nagyon megnyugtató és a munkánkat megkönnyítő volt viszont, hogy a karbantartók a festményeket és a többi holminkat addigis biztonságba helyezték, mi pedig már ekkor megismerkedhettünk velük, hiszen a későbbiekben még biztosan gyakran lesz szükségünk a segítségükre.

Miután megszereztük a legszükségesebb infókat, visszatértünk a szállásra, hogy némi kávé magunkhoz vétele és Vera főtérképész vezetésével a környék térképének tanulmányozása, no meg némi netezés után elinduljunk olyan üzletet keresni, ahol a még hiányzó plakátjainkat holnapra ki is nyomtatják. A második próbálkozásra szerencsével jártunk, bár a kész plakát csak holnap koraestére várható. Ezalatt lassacskán felfedeztük a környéket, többek között megcsodáltuk az EKF projekt keretében felújított köztereket, rajtuk a taktilis vezetősávokat és a Széchenyi tér kifejezetten a látássérült emberek tájékoztatása céljából elkészült bronz makettjét. Ez a nagyszabású felújítás akadálymentesítési szempontból önmagában is megérne egy tanulmányi kirándulást, de erre majd máskor kerítünk sort. Tettünk ezen kívül egy villámlátogatást a program helyi támogató partnerszervezeténél, a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesületénél, majd gyrost vacsoráztunk, sokat és finomat. Ezt követte még egy alapos bevásárlás, ami alatt Dóri és Iza felfedezte a közeli Ázsia Centert és kiment Rékáért a buszpályaudvarra, aki csak háromnegyed hét tájékában futott be, mivel ma reggel még az ország másik végén volt dolga.

Az estét közös vacsora helyett közös alkoholizálással és éjszakai sétával töltöttük, természetesen szigorúan csapatépítő jelleggel. Megkerestük a híres lakatfalat, ismét megnéztük a Széchenyi teret és jártunk egy szépen kivilágított szökőkútban is. Elkészültek az első igazán provokatív fotók, és természetesen elsültek az első, minden bizonnyal egész hétre szóló poénok is. Egyelőre, illetve mostmár csend és nyugalom van, nyoma sincs még a holnapi megnyitó körüli pörgésnek és feszültségnek.
 

2010. szeptember 13. hétfő

Itt vagyunk tehát, mi nyolcan, a pécsi "Kézzel látók" stáb, név szerint:
Laci, vagyis Gyüre László képzőművész, a plasztikus festmények alkotója és a csapat lelke, motivátora
Réka, a program társszervezője, a közlekedésbarát a csapatban, az általam felállított "csipogós részleg" egyik tagja,
Vera, az egyesület nem is tudom, mije, maradjunk abban, hogy a kulcsember, mellesleg sokunk pótanyukája,
András, Vera férje, a mi kedvenc önkéntesünk, aki (a többiekhez képest) ritkán szól, de akkor...
Dóri, adminisztrátor, egyébként kütyükedvelő és nem mellesleg helybéli, a "csipogós részleg" másik fele,
Feri, volt ügyfélszolgálatos és az egyik legtapasztaltabb kolléga, ami az érzékenyítő programokat illeti,
Iza, hétköznap a budaörsi iroda vezetője, itt a vidámság- és beszólásfelelős, ráadásul a szobatársam,
no és jómagam, Orsi, a programban Réka szervezőtársa, amúgy meg alelnök, bár ezt a szerepemet itt és most szeretném levetkőzni.

Azt, hogy ma itt vagyunk, hosszas szervezőmunka előzte meg, amit a nyár csak még tovább nyújtott. A pesti és debreceni Árkád után most jött először ide a program, vagyis az alapvetően rutinszerű szervezés ellenére új helyszínnel és új emberekkel bonyolodik a történet. A helyzet komolyságát jól jellemzi, hogy két alkalommal is személyes leutazás keretében tárgyaltunk a helyi szervezőkkel, ami azt jelentette, hogy egy kb. 1-2 órás tárgyalásért több mint 7 órát kellett utaznunk, de megérte. Most is igyekeztünk leküzdeni a sátor és a paravánok felállításának nehézségeit, a termékek beszerzésének feladatát és a program hirdetését is, és még mindig nem tudhatjuk, mi is az eredmény, hiszen a megnyitó, vagyis az első éles nap csak holnap lesz, azaz ma, mert már hajnali egy óra van. Hát, igen, valahogy így képzeltem az itteni blogolást, hulla fáradtan a napi munka és az esti kikapcsolódás után, dehát ez már csak egy ilyen műfaj.

Az előzményekről talán még annyit, hogy alig két napja fejeződött be a IV. "Kézzel látók" program Budapesten. Ez egyrészről jó, mert még nagyon bennünk van a program lendülete, másrészről sokakból kivett már épp elég energiát az elmúlt kilenc nap. Szóval az első tanulság máris levonva. Mentségünkre legyen viszont mondva, hogy ezt nem mi akartuk így, hanem a helyszínt biztosítók naptárjának telítettsége adta az időpontokat.
 

Sokszor vágytam olyan munkára, amikor utazni kell az országban és/vagy a világban mindenfelé és mindenhol csak pár napot eltölteni. Talán ezért is vártam már kb. fél éve ennyire ezt a hetet. És most végre itt van és mi is itt vagyunk Pécsett a V. "Kézzel látók" kiállítással. Úr isten, még kimondani, illetve leírni se kevés! Nem is álmodtuk volna alig másfél éve, amikor még az első ilyen program megnyitójára készülődve azt se hittük el, hogy ez tényleg igaz. De hogy mi is ez és honnan is indultunk? Nézd meg a saját szakmai blogomban!
http://www.vakinfo.hu/blogok/%E2%80%9Elasd-meg-erintsd-meg-eld-at%E2%80%9D-%E2%80%93-s
És a programról vagy a szervezetünkről szerzendő további infók érdekében ajánlom még az alábbi két oldalt:
www.kezzellatok.vgyke.com
www.vgyke.com