2010. szeptember 14. kedd

Nehezen és rosszul ébredtem, aminek kevésbé az előző esti alkoholfogyasztás, sokkal inkább a megfázás és az egész éjszakai orrfújás volt az oka. Reggel nyolc volt, a tervek szerint kilencre már az Intersparban kellett lennünk a termékekért, szóval ki az ágyból, öltözés, reggeli, az elmaradhatatlan tejeskávé, aztán indulás. Szerencsére a csapat még friss és lelkes, így az elindulás nem okozott gondot. A szállás egyébként tényleg bevált, legalábbis úgy hírlik, rajtam kívül mindenki tűrhetően aludt, úgyhogy megtartjuk a helyet.

A tegnapi borongós idő után ma igazán szép napsütéses reggelre ébredtünk, ami viszont még hűvös volt az éjszakai széltől. Bár egész nap ki se tettük a lábunkat a bevásárló központból, az üvegtetőn át úgy tűnt, hogy ez a helyzet napközben sem változott.

Az Árkádba az út, ahogy azt már tegnap is írtam, nincs 5 perc. Valójában az a helyzet, hogy az oda való eljutásból kb. két perc a gyaloglás és még kb. ugyanennyi a várakozás a gyalogátkelők előtt. Nagyon érdekes, hogy vidéken több városban is találkoztunk már a lámpás kereszteződésekben a visszaszámlálós rendszerrel, ahol gyalogosoknak általában mindössze 10-20 másodpercük van átkelni. Nekünk többnyire nem sikerül, pedig nem csigatempóban nyomjuk.

Az Árkádba beérve az első meglepetés az volt, hogy a dekorosok nem csak a sátrat és a paravánokat építették fel, hanem a festményeket is fölrakták. A következő pedig, hogy a sátor  a vártnál is jobban sikerült és új konstrukcióban épült meg, amit hamar megszerettünk, az előtér és a kijárat el lett választva egymástól, így még véletlenül se találkozhat össze egy befelé és egy kifelé haladó csapat. Külön említést érdemel a tábla, ami a sátor elejénél áll és tájékoztatja a látogatókat a nyitva tartásról és a bent található eseményről. Idén Debrecenben volt nagyon hasonló táblánk, ott készült a fotó is, ami alapján az itteni dekorosok dolgoztak.

Eddigis sejtettem, hogy Iza a kreatív a csapatban, és most jól jött, hogy bízhattunk ebben a képességében, hiszen figyelemre méltó találékonysággal és lelkesedéssel ment a váratlan helyzetek elé.

Közben megszereztük a Sparos termékeket és a tárolásukra szánt dobozokat is, illetve lassacskán előkerült a többi szükséges holmi is. Nagyon kellemes meglepetés volt, hogy az Interspar munkatársai nem csak hogy nagyon segítőkészen álltak a programhoz, hanem tényleg percek alatt megoldották a termékek átadását, sőt, még egy bevásárlókocsit is kaptunk, amin a termékeket a sátorig szállítottuk. A kocsi tetejére halmoztuk a sátorban használandó papírdobozokat is, de mivel félő volt, hogy leborul, pár még a kezünkbe is jutott, Izával igazán érdekes látvány lehettünk, ahogy a kocsit toltuk és a dobozokat cipeltük, ezt egy fotón meg is kellett örökíteni.

Mindeközben útnak indult Pestről Ági az elnök és vele együtt a fellépők, Herman Tibi és a Vakrepülés Színtársulat tagjai. Amíg ők utaztak, elkészült a sátor és a színpad helyett a piros szőnyeg és a hangtechnika is a helyére került.

Közben kicsomagoltuk a termékeket. Meglehetősen sok és sokféle zöldséget és gyümölcsöt kaptunk, az én kedvencem a patiszon, amihez eddig még sose jutottunk hozzá, ezúttal nincs viszont avokádó, amivel pedig olyan jól be lehet ugratni a gyanutlan látogatókat. A többi termék nagyjából ugyanaz, mint általában, a poént pedig nem lövöm le, mert reményeink szerint és ha az Árkádban is úgy akarják, lesz még "Kézzel látók" program jövőre is!

Tényleg csak perceken múlt, hogy elkészültünk a megnyitóra, beleértve a forgatókönyv változásának gyors egyeztetését, a megállapítás megtételét, hogy a sajtó ezúttal kollektíven távolmaradt az eseményről, a pogácsás tálcák kihelyezését, a szereplők CD-lemezeinek és instrukcióinak átadását a technikusnak és a vendégek üdvözlését is. A moderátor, vagyis Pille, a Vakrepülés Színtársulat egyik tagja természetesen pontosan akkor tűnt el, amikor kezdeni kellett volna, de még így is alig tíz percet csúsztunk, ami tőlünk nem is olyan rossz teljesítmény.

A megnyitó a szokásos beszédek sorából állt, szám szerint öten köszöntötték az érdeklődőket, köztük a program fővédnöke, Staub Ernő, Pécs város polgármesteri hivatalának humán főosztály vezetője, Nagy Csaba, Pécs város alpolgármestere, aki nagyon kellemes meglepetést szerzett nekünk, mert egyáltalán nem volt biztos, hogy el tud jönni, de nem csak hogy megjelent, hanem nagyon lelkes is volt, még a sátrat is kipróbálták mindketten. Hahner Klaudia, az Árkád Pécs igazgatója, Dr. Tóka László, a támogató partner Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesületének elnöke és Fodor Ágnes VGYKE elnök megnyitó beszédeit követték a zenés produkciók, az egész műsor kb. másfél órás volt.

Eközben sikeresen kinyitott a "sötét bolt" és megérkeztek az első érdeklődők. Pontosabban az első kíváncsiskodók már délelőtt megjelentek, de akkor még nem tudtuk fogadni őket. Hihetetlen volt számomra és ezúttal is meglepett, hogy mennyi jószándékú és igazán érdeklődő ember keres fel minket vagy botlik belénk ezeken a programokon. A mai nap leglelkesebb érdeklődője címmel valószínűleg azt a hölgyet jutalmazhatnánk, aki nem csak hogy hosszú ideig beszélgetett velünk és érdeklődött a segédeszközök mellett a mindennapjaink iránt is, hanem érzékelhető kezdeti félelmét legyőzve a sötét sátorban is bátran helyt állt és nagyon lelkes volt atekintetben is, hogy ajánlja másoknak a programot. Azt hiszem, szombatig még több látogatót köszönhetünk majd neki. A mai látogatottság megközelítette a 40 főt, ami a négyórás nyitvatartás alatt nem rossz teljesítmény, de lesz ez még több is. Ráadásul végre kész a saját plakátunk, így holnap talán már még több érdeklődő figyel fel ránk!

Azt hiszem, mindannyian alaposan elfáradtunk a nap végére. Zárás, vagyis az utolsó látogatóktól való elbúcsúzás és összepakolás után az útirányt a Menu-ette nevű kajálda felé vettük, mivel ide szólnak az ingyenes étkezési utalványaink, amiket szintén a program részeként kapunk az Árkádtól. A felhozatal, amiből válogathatunk leves, főzelék és tészta. Mivel ma mindenkinek kimaradt az ebéd, úgy döntöttünk, estére halasztjuk a menü megkóstolását.

A mai estét pihizősre, lazulósra terveztük, amiből végül egy kb. kétórás szolíd sétálgatós városnézés lett. Ismét felderítettük a Széchenyi teret és megnéztük a környék összes szökőkútját, hihetetlen, hogy mennyi van itt belőlük. A belvárosban ilyenkor hétköznap is egész nagy élet van, rengeteg beülős helyet láttunk.

Azt hiszem, ez volt a hét legpörgősebb és legstresszesebb napja, ezután már ha jobb nemis lesz, nyugisabb biztosan!